2018-as beszámoló

2019.05.22, 08:30 Öregfiú labdarúgás
Ez történt 2018-ban.

Szakcsoportunk létszáma 34 fő.

 

 

2018.január 01. napjától a hét minden pénteki napján edzést tartottunk szabadtéren. A tréningeket a téli időszakban a műfüves pályán, a tavasz beköszöntével a füves nagypályán végeztük.

 

Márciusban megtartottuk szokásos nőnapi rendezvényünket a feleségek, barátnők nagy-nagy megelégedésére.

 

Az év során, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően több kis, és nagypályás mérkőzést játszottunk oda-visszavágó alapon Tatabányai és Dusnoki barátaink öregfiúk csapataival.

A Tatabányai Erőmű csapata elleni mérkőzések pikantériája az volt, hogy a két csapat 1988 óta, azaz 30 éve játszik oda-visszavágós alapon egymás ellen a legnagyobb barátság jegyében.

A kispályás mérkőzések közül kiemelkedik az április 06-án Gerjenben 8 csapat részvételével megrendezett jótékonysági torna. A teljes bevétel a Tolna Megyei Balassa János korház gyermekosztályának lett felajánlva.

 

  1. évben is megtartottuk névnapi rendezvényünket, melynek keretében csapaton belüli halászléfőző versenyt rendeztünk. A versenyen elindult négy csapat mindegyike gasztronómiai csodát állított elő, faladva a leckét a zsűrinek.

 

December végén évzáró kispályás tornát rendeztünk az ASE csarnokban öt csapat részvételével „Beigli kupa” néven. A kiváló hangulatú és színvonalas tornán csapatunk az első helyen végzett.

 

Csapatunk tagjai mind hazai, mind külföldi mérkőzésein magas szinten öregbítették az ASE hírnevét.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%